Zöld erdőben jártam

Kiszabadultunk Martinika déli, száraz, városi környezetéből és beszabadultunk a dzsungelbe.

Montagne Pelée

Szent Vincenten szerzett hippi barátaink javaslatára Le Carbet mellett dobtunk horgonyt, amit már egy már a szemnek is jobban eső, sokkal zöldebb hangulat jellemez.

Sajnos mire mi ideértünk ők pont délnek utaztak, hogy újabb hajós fuvart fogjanak maguknak. Ők is a nagy amerikai kontinens felé vándorolnak, amíg lehet - hurrikán szezon előtt. Ez a hamarosan ideérkező kis természeti erő minket is siettet - ha csak nem akarunk itt ragadni novemberig.

Nem nem nem nem nem...! 😁

A két kilóméter hosszú, homokos parton ismét rámtört az az érzés, amit anno az első, pandemic útáni, júliusi nyaralásomkor éreztem Tenerifén.

"Váoooo! Milyen törékeny is ez a mesterséges élet, amire berendezkedtünk."

A szállodák romokban, látszólag vadonatúj, ikea szagú éttermek állnak teljesen üresen, az enyészetre itélve. Egyetlen egy bár működik az egész parton és ott is háromszor küldenek egyre kintebb a helyről, mert ha meglátja a rendőrség, hogy a vendégeik a teraszon kávéznak, megbüntetik őket.

A lakóhelyedtől 10 km-re távolodhatsz el, hétkor mindenki csettintésre összepakol és húz haza karanténba, az általában pedig tompa, lassú nénikék mutánsszerű szuperképességet fejlesztettek ki a maszk alól századmásodpercre kikandikáló orrcimpák azonnali észrevételére.

Bátor, Kata, üdv Európában! :)

DE! Amikor nem a szabályokat tartják be, az emberek élnek!

Kint röplabdáznak, úsznak, fociznak, és trécselnek a parton. Mosolyogva teszik a dolguk és nagyon szívesen ismerkednek.

Sajnos francia tudásunk nem lévén elég limitáltak a lehetőségeink, de van egy fajta közvetlen emberi közeledés és folyamatos segítségnyújtási vágy bennük, amit nagyra értékelünk.

Itt egy totál vadidegen is személyes problémának veszi a te gondodat és minden követ megmozgat, hogy az számodra megoldódjon.

Így például a legnagyobb természetességgel engednek be a bár konnektorjához, hogy kakaót daráljak - a hajón lévő inverter nem bírja az újjonnan szervált masinát, így az három-négy zömmögő pengepörgetés után szomorúan szunnyad mozdulatlanságba.

Bátor mostanában eléggé be van gubózva a hajóba - nagyon elmélyedt a spirituális tanulásban. Egyre komolyabban veszi a krisnás szabályozásokat, amiket szeretné, ha én is követnék. Az ellenállásom persze vitát szül, ami mégnagyobb vitát szül, ami szomorúságot szül, ami megoldáskeresést, majd pedig valamiféle kompromisszumot eredményez.

Komoly dilámmák elé kerülünk ilyenkor, ami szerintem, amíg ketten vagyunk -  külső szemlélők, közösség, barátok nélkül - nem biztos, hogy 100%-ban meg tudunk oldani. Túl nagy fókuszt kap a másik viselkedése.

A friss levegő és a környezetváltás viszont sokat segít, úgyhogy sikeresen kicsábítottam egy egész napos túrára a jóembert Les Chutes du Carbet-hez.

Brutális túralehetőségek vannak itt. Ez az út például olyan volt, mintha egy viziparkban lennénk, amit a természet alkotott. Végig felsétáltunk a völgyben, a patakban, ami folyóvá duzzadt és egy tucatnyi medencével megtűzdelt vízeséshez vezetett, amiken infantilis lelkesedéssel csúzdázhattunk.

Majd az egész napot ott töltöttük, heverésztünk, meditáltunk, fotózgattunk.

Orchidea

Egyébként itt Martinikán sok a macsek és a mango, így folyamatos cukiság- és gyümölcsáradattal vagyunk ellátva. Ha pedig ez se lenne elég a helyi szupermárket minden nap temérdek teljesen jó ételt dob ki, mert aznap lejár a szavatossága.

A világ végső soron csak egy nagy macskaalom

Továbbálltunk a következő öbölbe, még északabbra, még zöldebb helyre, Saint Pierre-hez.

Innen latogattunk el a hegyekbe vezető Canal des Esclaves-hez, ami konkrétan egy túra útvonal át a dzsungelen keresztül, egy csatorna mentén, amit a 18. században építtettek rabszolgákkal, hogy az alacsonyabb fekvésű ültetvényeket öntöztessék.

Egy 40 cm széles kőkorláton, 500 m magasban zajlott a szédítő menet, amit a levegőben terjengő tömény, bódító vanília illat kísért.

Rég voltunk ennyire távol a civilizációtól. A bambuszok kongása, a víz csobogása és milliónyi trópusi madárdal töri csak meg a csendet. Elképesztő béke ül rajtam. Szótlanul battyogunk mezítláb a páfrányos ösvényen.

- Itt menjünk vissza! - Bátor

Egy ösvénytelen, liános szürkületi dzsungelkirándulással fejezzük be a békés, biztonságos erdőjárást.

Helyben vagyunk.

Miért nagy lecke nekem ez a kapcsolat?

Mert a legnagyobb mumusommal kell megküzdenem: a hatalomvágyammal, a büszkeségemmel és azzal az erős, egyedül is mindent megoldó, önálló nővel, akit felépítettem magamban. 

Elsőre talán nem úgy hangzik, mint amitől meg kellene válni, de sajnos  komoly moderálásra szorul a hölgyemény.

Miért? Mert ez a nő nem hisz mások vezetési képességében. Nem ismeri fel mikor kell átadnia a stafétabotot, hátralépni és segíteni azt az irányítót, aki jelen helyzetben sokkal jobb képességekkel tudja vinni a cél felé a csapatot.

Ez a viselkedés következetesen mérgezte a párkapcsolataimat, ahol képtelen voltam az alázat, a szolgálat, vagy bármely gyengéd női jellem kimutatására.

Ehhez párosult a partnereim felé irányuló bizalmatlanság, hitetlenség, lekezelés, elégedetlenség és a jó öreg mindent jobban tudás.

Most úgy döntöttem egy lépést hátra lépék ettől a nőtől és követem Bátort.

Mint egy fuldokló, aki levegőért kapálódzik, úgy tör fel bennem a pánikszerű kétség, hogy nem jó felé megyünk. Nem mintha félnék, hogy éjszakára a dzsungelben ragadunk a szentjános bogarak által kivilágított meseországban... Neeem, a félelmem a bizalmatlanságból származik és a hatalomhiányból. Hisztérikussá válok.

Bátor sikeresen kivezet minket egy sokkal jobb és gyorsabb útra, vissza a hajóhoz. Kissé megszeppenek a halványuló haragot követő furcsa szégyenérzettől. 

Tejó ég, mennyi mindenen kell még dolgoznom...

Megbeszéljük az egész eseményt hazafelémenet: ki, min és hol változtasson, hogy egy jobban működő páros legyünk.

Kellemetlen ugyan, de szeretem ezeket a helyzeteket, mert többnyire középen találkozunk és Tényleg találkozunk, nem pedig a saját elképzelésünk szakadékairól ordibálunk át egymásnak, mint két értetlen idióta.

Ilyenkor mintha átok törne meg, így téve lehetővé az eddig láthatatlan híd megjelenését a két szakadék közt.

Ezek miatt a varázslatok miatt érdemes minden nap kicsit gyengébbnek lenni, hogy együtt végül sokkal erősebbek legyünk.