Öbölről öbölre

 Özönlünk örökre.

Cumberland - Richmond - Soufriere - Sainte Anne

Saint Vincenti utolsó napjaink kissé homályosan élnek bennem. A böjtöm miatt vagy túlélőüzemmódban voltam, vagy kómás extázisban.

70 órás böjt

Az utolsó ebédem egy isteni finom sütőtökös callaloos szója pörkölt volt.

> 5 óra múlva: meglepődve tapasztaltam, hogy este már éhes is vagyok, pedig direkt többet ettem, így majdhogynem a délelőtti fogyasztásommal fedeztem a napi szükséges eneriabevitelt.

Éhségérzetet a grelin hormon miatt érzünk, aminek mennyisége az étkezések megszokott idejében megnő, amolyan reflexként jön:

"Abendessen, abendessen!"
Szerencsére ahogy jön, úgy megy is, csak várni kell kicsit. :)

>18 óra. Másnap délelőttre számoltam a pokol érkezését, de érdekes módon alig voltam éhes. Hajat mostam a patakban, sétáltam egyet, úsztam és feltöltöttem az új blogbejegyzést a Cumbelnadi bár wifijén.

> 24 óra. Te jó ég! Újfajta érzések kerítettek hatalmukba és kissé erőtlennek érzem magam.

Először féltem, hogy elájulok, ezért megpróbáltam mindent lassan csinálni, de érdekes módón pont a séta, az úszás, egy kis edzés és a zene, ami segít újra egyensúlyba kerülnöm. Felsétáltam a patak mentén és csak néztem a hullámok mintázatait.

Minden annyira éles! A szagok a színek, és hangok is megelevenedtek.

Hiperszenzitív lettem. Palya Bea Szabadon című számát hallgatva a patakban lépkedve egyszerűen sírásközeli boldogság tör rám.

Mennyi mindent nyomunk el magunkban valójában? Mennyi mindennel tompítjuk az érzékeinket, csak hogy ne kelljen azt érezni, ami ott van velünk és körülöttünk folyamatosan?

> 30 óra. Estére, ahogy lejjebb ment a hőmérséklet én is nagyon jól kezdtem érezni magam. Annyira kreálni akartam, hogy főztem is egy vacsit Bátornak, furcsa módon éhes viszont nem lettem tőle.

> 36 óra. Hajnalban hányingerre kelek. Fájdalmasan csikar a hasam, a beleim elég erőteljesen mozognak.

Olyan lassú az emésztésem, hogy az utolsó ebédemnek 36 óra kell, hogy távozzon belőlem. Emellé persze még megjött a menzeszem is. Csodás! 🙃

Izgalmas második félidőnek nézünk elébe.
> 48 óra. Jee, már csak egy nap.

Igen, határozottan éhes vagyok. Átvitorlázunk Richmondba, ami során kissé elszédülök a hullámok ringatásában. Ez persze normális, ha ilyen alacsony az ember vércukor szintje, ami egyébként baromi jó, mert többnyire fullon vagyunk vele és nagyon sok emberben alakul ki inzulin rezisztencia a folyamatos cukor és szénhidrátfogyasztástól, ami elhízáshoz, többek közt cukorbetegséghez, rendetlen szénhidrát anyagcseréhez és valójában folyamatos (és téves) éhségérzethez vezet.

Richmond

> 54 óra. Nyűgös vagyok, de most nem érzem magam fáradtnak, szimplán hiányzik az evés, mint szokás - mint az izlelőbimbóim kielégítésére szolgáló eszköz.

> 60 óra. 4 óra alvás után már fent is vagyok. Az agyam olyan sebességgel működik, hogy meg se próbálok visszaaludni, inkább megyek és használom. Hajnali 5-re sikerül lefárasztanom kicsit és végre aludhatok.

> 66 óra. Vitorlát fel! Innentől kezdve az evésig csak szenvedtem. Nagyon gyengének éreztem magam, az izmaim gyakran zsibadtak és "rezegtek", a gyomrom émelygett és minden apró mozdulat nehezemre esett.

Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz.

> 70 óra. Ez egy szép kerek szám, itt az idő enni, nem mintha éhes lennék, inkább csak véget akarok vetni a rosszul létnek így vitorlázás közben - nem vagyok valami hasznos matróz.

Éppen óriási szélben vagyunk, a hajó meredeken dől, így kell tehát azzal a kevés megmaradt energiámmal összeállítanom az ünnepi falatokat.

Húsvéti a menü: 2 főtt tojás és egy marék lencsecsírás káposztasaláta chedar sajttal (böjt után kisebb fogással illik kezdeni és lehetőleg nem a legszénhidrátosabbal).

Azt hittem ismét erotikus élményben lesz részem az ételtől, de csak mégjobban megszédültem (pedig naaaagyon lassan ettem).

Fél óra múlva viszont mintha kezdeném visszakapni a testem. Kimegyek a levegőre, a száguldó hajó tetején figyelem, ahogy minden porcikámat lassan, de biztosan átjárja az újjonnan nyert energia.

- Bátor, dobj nekem egy olyan pici banánt!

Richmondban Bátor sikeresen elcserélt 4 db elemet 12 kis, "házi-bio" banánra az egyik helyivel, aki aztán konkrétan google keresőként használt minket 1 órán keresztül - a vulkánok keletkezésétől az atlanti óceánban lévő hegységek magasságáig-mélységéig mindenről kérdezett.

Szóval, igen! A cukor az egy brutális drog!

A picúr, arasznyi banán elfogyasztása után, a katarzis legmagasabb formája lett rajtam úrrá...én nem is tudom...természetellenes stimuláció volt.

Sose heroinozzatok emberek!
Böjt 3 napig, aztán egy érett banán.

Csak nehogy rászokjatok. 😁

St. Lucia

Az éjszakát Saint Lucia szigetén töltöttük.

Szerintem a mi kis párosunknak kivételes tehetsége van arra, hogy megtalálja a legpuccosabb magánszigeteket és reszortokat kikötőhelyül. Megint sikerült!

Azt mondták, nyugodtan horgonyozhatunk az öbölben, a feletteseiknek majd azt mondják, hogy motorproblémánk volt.

Hemzseg itt a környék a halaktól és olyan mennyiségű világító plankton van a vízben, hogy Bátor teste karácsonyfaként van kidíszítve velük a sötétben.

Visszanyertem minden energiám, úgyhogy a szokásos indulatos intézkedéssel és utasítgatással próbálom előremozdítani a mihamarabbi indulásunkat másnap reggel Martinique-ra - nem lesz jó, ha sötétben érünk egy ismeretlen horgonyzóhelyre!

Többnyire azért észreveszem ám magam.
- Nyunyó, örülj inkább! Nem mindenki mondhatja el, hogy van egy igazi házi sárkánya.

Bátor sokkal lazábban veszi a dolgokat, mint én. Nekem mindig vannak terveim és képzeletbeli folyamatábráim a dolgok menetéről, ha pedig nem úgy alakulnak, ahogy én azt eltervezem, akkor...

...
ja várjunk...
de, igazából akkor is úgy alakulnak.

Sokszor ráeszmélek amúgy, milyen szerencsés vagyok ezzel a hidegvérű férfival.😌

Cserébe csodálatos vitorlás-időnk van, jól haladunk és nagyokat beszélgetünk.

Nem is említve, hogy a böjt miatt ki vagyok cserélve testileg, lelkileg. Egyszerűen csodásan érzem magam a bőrömben. Bármire készen állok és szellemileg is sokkal fókuszáltabbnak érzem magam.

Martinique-ra naplementében érkezünk, ahol a hajók mennyiségének látványa sokként ér minket. Legalább 50 vitorlás áll az öbölben.

A horgonyzóhely nyugodt és csendes, úgyhogy: bonne nuit!

Másnap barangolunk egyet a környéken.
A benyomásom?
Biztonság. Friss, jó minőségű ételek. Isteni pékáruk. Európai kultúra. Kifnomultság. Bagett.
Ez itt egy drága Franciaország a Karib szigeteken.

A becsekkolásunk annyiban merült ki, hogy bementünk egy falatozóba és ott kitöltöttük a regisztrációs papírt.

Már bent is vagyunk. 

Holnap vitorlázunk tovább Fort-de France irányába, ahol egy magyar párral fogunk találkozni, Zsolttal és Nawellel, akik Kundalini Sailing néven futnak vitorlásukkal a vizeken.

Nagyon jó megérzésem van.
Szerintem sok-sok új kaland vár ránk itt.