Canouan - a kánaán

Canouanon egy elhagyatott kis öbölben dobtunk horgonyt, nagyon jó búvárhelynek tűnt.

Érkezéskor több ráját is láttunk, a fiúk sok oroszlánhalat találtak, Bátor pedig lőtt egy houndfish ("vadászkutya hal") nevű ragadozóhalat ebédre, aminek a fura zöld csontjaihoz passzoló, zöld papaya-chocho-platana körettet sütöttem. Egy ilyen órási csemege általában egész napra ellát üzemanyaggal minket.

Délután elindultam egy kis felfedezőútra a szárazföldön. A part ismét tele óriáskagylók és korallok maradványaival.  Tovább indulva új barátokat szerzek: a jól megszokott piros lábú teknősök cammognak mindenfele! A túloldalra érve egy éttermet pillantok meg, óriási, tiszta, homokos tengerparttal a semmi közepén.

Találtam egy tamarind fát is, de a legnagyobb felfedezés mégis az a megüresedett tengeri teknőspáncél volt, amire a bózótban leltem.

Micsoda zsákmány! Gyönyörű, fél méter átmérőjű csontos szaruképződmény. El is terveztem, holnap visszajövök a megfelelő eszközökkel, hogy letisztítsam, és hazavigyem a relikviám. 😀

Délután szétszakadt a kajak a napsütésben, úgyhogy az újjonnan bevezetett reggel 5:30-as buddhista éneklést az idei 3. kajakvarrási ceremónia követi. A munka gyümölcse a szabadság, hogy kievezhetek a partra.

Később Luisék is csatlakoznak Mussal. Muss a hajón vakmerő ragadozó, de a szárazföldön fél az emberektől, meg kicsit a mindenfelé zavartalanul zakatoló tekiktől is. Szimatol, fúj, hátrál, felborzolódik. Gyáva macsek.

Edzek picit a parton, miközben egy alak vizslat az étteremből. Gondolom szólna, ha nem futhatok az egyenesre gereblyézett homokon...

Tegnap este Matt és felesége is mellettünk horgonyzott le, velük is összefutok(haha) a kocogásom közben. Holnap már vitorláznak is tovább.

Bátor teljesen elképedt, mikor visszatértem a kicsit még száraz húsdarabokat tartalmazó páncéllal.

-Nézd de szép!!!
-Kata, bajba fogsz keverni minket! Ha valaki megtalálja ezt a hajón, magyarázkodhatunk majd, hogyan szereztük, meg amúgy sem akarok ilyen undorító halott állat darabot a hajón.
- Ha eljutunk egy gyógyszertárba ott tudok a preparáláshoz hidrogén-peroxidot venni.
-És addig itt rohad a hajón?
-Belógatom a vízbe.

Végül beadtam a derekam, kivittem a part közeli vizekbe, raktam rá nehezékeket, a vízben majd a bacik és férgek elvégzik a vegyszerek helyett a munkát.

Két nap múlva reggel már nem volt ott. Elvitte az ár.
Én szomorkodtam picit.
Bátor nyugalommal konstatálta.

Az étteremnek ingyenes wifije van, úgyhogy egy délutánt ott töltöttünk, miközben az egész személyzet azt kérdezgette, honnan jöttünk, hol lakunk. Fura.

Az arcok is furák itt...feltűnően gazdag arcok. Szerintem megint valami luxusövezetben vagyunk, ahol a magunk fajtának semmi keresnivalója.

Elindultunk egy kis kirándulásra és 50 méter után felvett minket Bridget a szokásos kik vagytok, honnan jöttetek, hova mentek, hol laktok kérdések után.

- Az a part jó messze van sétálva, mit adtok, ha elviszlek titeket?
- Mmm...egy széles mosolyt 😀 -mondja Bátor
- Haha, szálljatok be.

Szuper kis beach. Szeles, hullámos, sehol senki, játszok a remeterákokkal és kókuszdióból is jól betáraztunk. Egy-egy dióban fél liter kókuszvíz is van néha, ami valami isteni szomjoltó és tápanyagban sem utolsó.

 Jön valaki.

- Bátor, basszus, te vagy az? Mit kerestek itt?

Oti az itteni magánresortnak dolgozik. Idegeneknek tilos a belépés. Egy nap ezen a helyen kb. $1000 és akkor még nem csináltál semmit - ez megmagyarázza a sok faggatózást a helyiek részéről. Sétálunk egyet, dumálunk és kedvesen visszavisz minket a hajónkhoz az elektromos kis golfkocsiján. 

Szívesen segít nekünk, úgyhogy másnap 11-kor újra találkozunk. Lebeszélte a biztonságiakkal, hogy mint az ő vendégei, mászkálhatunk ezen a - sziget egy harmadát beterítő - magánterületen. Így megmászhattuk a Mount Royal hegyet (dombot ~280 m) ahonnan messze az összes szigetre kilátásunk volt.

Oti felajánlotta, hogy a nap további részében pihenjük az ő lakásán, tusoljunk le, ha akarunk, este vacsorázzunk együtt.

Borzasztó hálásak vagyunk neki. A zuhanyzás, tiszta-tágas házban létezés, főzés nekünk luxus a hajós élethez képest és nagyon nagyra értékeljük.

Az este nagyon jól telt, hosszasan elbeszélgettünk az életről. Oti már 25 éve külföldön él és dolgozik. Hol Thaiföldön, hol Amerikában, Dzsibutiban, Azori-szigeteken vagy most épp a Karib-szigeteken.

Este visszakívánkoztunk a hajóra, úgyhogy megbeszéltük, hogy holnap újra találkozunk.

Kimoshattam a ruháim és internetezhettünk egyet. A teraszhoz teknősök és a helyi, kíváncsi, csóka szerű madarak gyűltek kunyerálni egy kis maradékot. 

Jólesett ez a leföldelés és a remek társaság, igazán hiányzott már egy őszinte beszélgetés valakivel, aki nem Bátor. 😀❤️

⭕

Tovább álltunk a sziget túloldalára, mivel én ismét tűkön ültem, hogy kiránduljak és felfedezzem a helyi falut is.

Hát...tényleg Barbados 2.0.

Egy halásztanya mellett vágtam le az utat, ahol sokkolt a rákoktól, gyíkoktól hemzsgő kagylóhegyek látványa. A városban sok felajánlkozást és új becenevet is kaptam a helyi férfiaktól: "Princess"

Part közeli barátságosabb része a falunak

Kecskék, csirkék, teknősök sétálgatnak járókelőként a lyukacsos utcákon, a házak pedig a gyerekkori erdei bunkiaimra emlékeztetnek (nem voltam egy nagy mérnök😳).

Hazafele kilómétereken át egy szeretetéhes kutyus szórakoztat.

Azt hiszem láttuk a lényeget. Vitorlát fel!

Irány a régóta emlegetett nemzeti park-sziget, a búvárparadicsom:

Tobago Cays.