Beszabadulás

Egy luxusbörtön a karanténunk, ez tény, szép a kilátás, nincsenek falak és van egy vízalatti erdő amit minden nap látogathatunk, DE azért 28 nap óceán és 10 nap karantén után már mennénk a szárazföldre is az igazi dzsungelbe😀

Ami leginkább hiányzik az a friss élelem. A guavat és a mangót hamar bekebeleztük, most ismét matróz koszton élünk, ami természetesen szintén hálát érdemel.

Tomi alakjában érkezik a mentőangyalunk.
Tomi egy magyar srác, aki itt él és eljutott hozzá a hírünk, ezért nagylelkűen felajánlotta, hogy bevásárol nekünk :)

Földi gyönyör.

Hát így mindjárt más a helyzet.

Természetesen - ahogy Murphy törvénye diktálja - amint az a fikarcnyi stressz is tovaszállt a friss gyümölcsök érkeztével, azonnal hívtak minket, hogy megvan a teszt eredmény és a clearance, mehetünk!

Még egy kicsit megszidtak minket, mint a rossz gyerekeket, amiért nem követjük a szabályokat, majd átnyújtották a március elsejéig érvényes engedélyünket szerény 288 EC$-ért (88 €). Szóval beleszámolták az egy hétnyi karantént is...micsoda figyelem, elképesztő.

- Akkor csak három hetet maradunk?

- Lópikulát!

Plusz 25 euróért meghosszabbíthatjuk az engedélyünk márciusban. Reméljük az nem tart egy hétig.

Egyből kajakozni megyünk az egyik kis szigetre, hogy megmásszuk a naplementében.

Kissé ránk sötétedik mire a tetejére érünk, ami ad egy misztikus hangulatot a helynek.

Lassan motoszkáló remeterákok zörögnek az avarban, denevérek és egerek ijesztegetnek és sűrű elvirágzott orchideák csikizik a vállam.

Másnap a helyi kisvárosban missziózunk, és a boltban beszerzünk néhány száraz árut.

A brit és amerikai hatás eléggé érződik.

Gyömbérkeksz, kardamonos kalács, mogyoróvaj, kukoricapehely, rengeteg cukros, szirupos cucc, de van helyi áru is, mint arrow gyökér vagy tojás.

Közben a rádióban, mint ahogy kisgyerekeket szokás tanítani cipőfűzőt kötni, úgy dalolnak mondókában arról, hogy ne szemetelj a tengerbe, mert onnan szerzed az élelmed.

Érdekes formája a közoktatásnak.

Végülis a másik kikötő (Blue Lagoon Marine) partjához érünk.

Jachtos hangulat: tisztaság, rend, márványpadló, zuhanyzó, fehérabroszos éttermek, aranykeretes festmények, nagybőgő.

Két és fél hete ácsingózunk egy ünnepi étkezésre. Az itteni, baráttságosabbnak tűnő, kevésbé puccos éttermet választjuk és neki is látunk a fényűzésnek.

Én az ünneplés alkalmával megtöröm jó szokásom és egy halott állatot választok eledelemül - bizalmamat az úton útfélen kotkodácsoló tyúkokba teszem - helyi csirke, nem rossz csirke - később kiderül, hogy a csirke nem helyi...*szomorú sóhaj.

Bátor beéri egy szerény grillzöldség tállal. "Khrisna nem szereti a húst."

Fagyizunk és gyömbérsört iszunk.

Ez tényleg luxus, ugyanis mindenhol gyümölcsök nőnek itt, így tehát nem lenne nehéz dolgunk olcsón megtölteni a pocink.

Furcsa barátság a bozótban.

Még mindig szép a víz alatt is.

Belopakodtunk Young Islandre a hátsó kapun (iszonyat meredek sziklafalakon átmászva).

Gyerekkoromban sokszor álmodtam arról, hogy egyszer majd olyan helyen élek ahol óriás kagylókat szedek a parton, csak 10 percre van a tenger tőlem, ahol kincseket gyűjtök a vízben és lepkéket kergetek a mezőkön. Egy kicsit meghökkent, hogy az álmok mennyire könnyen elérhetőek.

Nem is tudom... sokkoló, hogy bármit kívánsz valóra válik - úgyhogy vigyázz mit kívánsz!

Azt érzem mostanában, hogy végtelen hatalmam van, bármit kitalálhatok és ha fókuszt és energiát viszek bele Tudom! hogy meg fog történni. Félelmetes! Minél nagyobbat adsz fel az illuzórikus értékeidből, annál nagyobb igazi ajándékot kapsz az univerzumtól.

Úgyhogy mostanában tényleg el kezdtem gondolkodni mi is az amit akarok, milyen irányba szeretném azt a 1/7,7 milliárdnyi hatalmamat használni a bolygónkon.

Az itteni emberek nagyon egyenesek, ami a szívükön az a szájukon és ez nagyon szimpatikus nekem - bár az egyik raszta őregúr elkezdte mondani miket csinálna velem, ha szingli lennék... az kicsit fura volt. 

A hajósok akikkel megismerkedtünk lazák és szabadok. Mindenki nagyon nyitott, telis tele vannak érdekes sztorival, öröm velük ismerkedni.

Minél mélyebbre megy viszont az ember az önmegismerésben, annál jobban tudja azt is milyen társaságra vágyik, milyen barátokra.

Szimplán megérzed, amikor valaki nem azon az elven él, mint te és akármilyen érdekes, kedves, okos, szép emberekről is van szó egyszerűen nincs meg az a kapcsolódás, ami következő emeletre viszi a beszélgetést és végső soron a természetes embertársi szereteten túlmutató szintre emel titeket.

Ahogy Bátornak, úgy nekem is van egy álmom és most végtelen hatalmam tudatában igyekszem okosan rendezni a szálakat az irányába. Mióta együtt vagyunk egyre inkább azt érzem, hogy egymást segítve haladunk mindketten oda, ahova szeretnénk.

Az majdnem mindegy, hogy hol, de szeretnék egy olyan helyet létrehozni, ahol az emberek harmóniában élhetnek egymással és a természettel. A minimalizmusra törekedve, a lehető leginkább off-grid életet élve, a pénzt ritkán használva, önfenntartva, tudatosan élni.

Nem, mint egy szedett-vedett hippi kommuna, szemétből összetákolt házakban élni, de ahol csak lehet igényesen újrahasznosított vagy természetes alapanyagokat használni.

Nem is mint az ősember, hiszen a modern technika egy csodálatos eszköz, ha jól használod.

Pl.: milyen király, hogy van napelem és internet?

De miért akarnám az elektormosság felét mélyhűtők és fűtők üzemelésére felhasználni, amikor sokkal egyszerűbb megoldások is vannak, amik nem járnak ekkora energiafogyasztással.

Persze még sok gyakorlatra van szükségem és úgy érzem ez az utazás, majd pedig Mexikó lesz a tanulás táptalaja. Rengeteg projekt van ott, a dzsungel kellős közepén, a kultúrális és természeti gazdagságban, amik pont úgy néznek ki, mint amit én is szeretnék.

https://ecovillage.org/project/ecoaldea-huehuecoyotl

https://www.workaway.info/en/host/393512641865

A bécsi lakóközösségemben volt tapasztalatom arról mi történik, ha egy csapat ember együtt él. Csodálatos dolog megosztani a teret és a javakat. Sokkal egyszerűbb, sokkal hatékonyabb és közben őszinte barátságok köttetnek, de be kell vallani, néha igazi kihívás fenntartani a jó viszonyt.

Jön az irigység, a birtoklás, a méregetés.
"Ez az enyém."
"Én többet takarítok mint ő."
"Ő rendetlenebb mint én."
"Mindig én viszem ki a szemetet."
"Most is én vettem WC papírt."
Olyan volt mint egy család, csak nem voltak rokonsági viszonyok és mindenki egyenértékű volt.

Van viszont egy furcsa paradox dinamikája:

minél több szabályt hoztok, annál jobban elidegenedtek egymástól, de minél szabadabban hagyjátok - a lelkiismeretre bízva a dolgokat - annál több a konfliktus.

Hol az aranyközépút?

Bátor folyton azt szajkózza, hogy ahol az embereket valami spirituális, közös cél, valami transzcendens cél összeköti ott van remény egy olyan közösségre, amiről én álmodok.

Az a helyzet, hogy sok konfliktus van köztünk a vallást illetőleg.

Ő az Istenségre való fokuszálásban hisz, abban, hogy minél többet gyakorol (kántál, jógázik, stb.), annál közelebb kerül Krisnához. Én az önmegismerésben, az egyén lelkiismeretében, igazlátásában és az egyenes kommunikációban látom a harmóniát.

Az álomközösségemben magukat és a világot tisztán látó embereket képzelek el, az hogy ezt milyen eszköz/vallás által érik el, az számomra mindegy, amíg azt nem akarják másra ráerőltetni.

De valami mégiscsak kell, ami az egyénen túlmutat, közös és összekovácsol minket.

Ez a másik vonal, amit szeretnék megtapasztalni, mert az a megérzésem, hogy ez kulcsfontosságú lesz a békéhez.

A következő kaland Bequia-ra vitt minket.