Megszerelem

Most befele utazok. 

A vihar elől Tenerife déli részéhez siettünk, itt pedig Montana Roja árnyékában találtunk menedéket. Azóta itt vagyunk és bár földrajzi helyzetet nem változtattunk, annál több belső kirándulás történt. 

Az idefele utunkon álomvitorlázós időnk volt (nehéz ám elcsípni pont azt a mennyiségű szelet, ami nem borítgatja a hajót, de haladunk is). A naplementéhez járt egy fel-fel bukó bálna is, ami bennem gyerekes örvendést váltott ki és ismét megtelt a szívem a gyönyörűségtől. Nehéz feldolgozni néha azt a mennyiségű álomképet, ami itt élőben meglep minket, nap mint nap. 

Másnap fene nagy szél és hullámok ringatták...háh...tépték a hajót! Se ki, se be két napig! Ilyen időjárásban veszélyes a kajakkal ki-be mászkálni, de még úszni is úgy megy be az ember, hogy a hajókötelet szorosan a markában tartja. Zápor, zivatar, és egy kájtszörfös is ráesett a hajóra. Ők ebben a szélben sportolnak, csak valahogy ez a fickó rosszul számolt és az árbócunk tetején kötött ki a kájtja. Szegény srác, mást nem győzött hajtogatni mint:
"I'm a fucking idiot, I'm sorry, I'm a fucking idiot."
A szomszéd vitorlásról átjött Xavier segíteni, így egy beülő és Bátor biztos kezeinek segítségével lementette a bajba jutott ponyvát. 

Nem tett jót nekem a karantén. Úgy érzem magam, mint Baudelaire albatrosza.
Fent légi herceg, szép csoda, kéklő ég ura, míg lent bús, beteg, rút röhej.
Csak itt nem fent-lent, hanem kint-bent van. De itt persze nem a bezártság a baj, egy kis karantént túl lehet élni. Az a kérdés mivel vagy összezárva.
Kétség kívül magaddal! Na de várj, én szeretek egyedül lenni. Hát persze, hogy szeretek! Míg egyedül vagyok könnyű a saját kis perspektívámból jónak látni mindent. Olyan ez, mint egy szobor, amit egy bizonyos szögből farigcsálsz és onnan fenomenálisra megcsinálod. Remekmű!
A baj az, hogy nem vagyok egyedül. A párommal vagyok. A partnerednél pedig soha jobb tükröt nem fogsz találni! Ő nagyon más szögekből fogja neked azt a csudaszép szobrot megmutatni. Lehet nem közvetlenül - Bátor még egy rossz szót nem mondott rám, pedig borzasztó kibírhatatlan tudok lenni -  csak szimplán a jelenlétével. Minden, amit látsz és zavar, az a te kivetülésed. Mindent megmutat, főleg azt, amit te nem nagyon szeretsz észrevenni magadban.
A híres mondás ugye: Lakva ismerszik meg az ember. Az összeHÁZasodás megmutat mindent.
Hát mi itt most összehajósodtunk. 

Minden alkalommal, amikor megvilágosodok valamiről, azt gondolom, na most készen állok egy teljes értékű, szerető, gondtalan párkapcsolatra. Persze, amikor ott van élesben a konfliktus, akkor már nehéz bölcsnek lenni. Ott vannak veled jóbarátaid: a büszkeséged, az egod, a félelmeid, a kicsinositott önhited és minden szar, amit az eddigi életed során gondosan ápolgatva hurcolásztál magaddal.
A pillanatban úgy dönteni -Igen, én itt most higgadt, türelmes, megértő és elfogadó leszek - az nehéz. Ezt Bátor mesterfokon űzi, ami nagyon jó, mert legalább egyikünk példát mutat. Meditál, kántál, és mindenféle okosságot hallgat egész nap, ami borzasztó idegesítő tud lenni a kicentizett józan eszemnek. Egy idő után minden bosszantó. És mit gondolok? Hogy ő a bosszantó. Pedig én vagyok a bosszantó. 

Nem győzöm hangsúlyozni, milyen fontos egy ilyen szűkös, folyton változó helyen megőrizni a mentális tisztaságot! Azt gondoltam, ez időpazarlás, de most látom, hogy ez legalább olyan létszükséglet, mint a víz, a levegő vagy az élelem. 

Olvasok. Most épp a volt szerelmemtől kapott búcsú ajándékot.
OSHO: love, freedom, aloneness
Áldom az eget, hogy elhoztam magammal. Ez a könyv gyógyelixír a léleknek. 

Egy kényelmes, jól berendezett életet hagytam hátra. Barátokkal, párkapcsolattal, jól fizető, szorakoztató munkával, laza és érdekes egyetemi tanulmányokkal, amihez jóformán már csak egy szakdolgozatot kellett volna megírnom és mesterfokon lennék biológus. Mindezt egy megrendíthetelen megérzés és életem eddigi legegyértelműbb szerelmi ráeszmélése miatt. 

Fura dolog ez a szerelem, mi?

Szeretjük összekeverni a nemi vággyal. De a szex csak egy biológiai szükséglet, egy nyomás, ami a fajfentartásért él, és azért esik ilyen piszok jól, hogy ne felejtsük el csinálni. Ha a szex minden amink van, akkor nincs semmink. Akkor a biológia eszközei vagyunk, szaporodunk, kielégülés után pedig vár ránk az üresség és ennyi.
A szeretet más. A szeretet két ember közti mély barátság, két szív tánca, olyan áramvonalas szinkronitásban, hogy közben majdnem eggyé válnak. Nevel és gyarapít, sosem korlátoz, nem ismer kötelességet vagy birtoklást - csak tárgyakat lehet birtokolni. Az igaz szeretet szabadságot ad, nem bilincset. Ez egy olyan nagy horderejű jelenség, amit nem lehet túlélni, eltűnsz benne te is és a szeretted is, csak a szerelem marad.
Szárnyakat ad. A határtalan ég viszont egy félelmetes tünemény. Ez a magaslat kiszolgáltatottságot hordoz magában. Le kell dobnod a páncélod...ez fájdalmas. A szerelem fájdalmas. Kockáztatnod kell, veszélyesen kell élned. Meg kell szabadulnod az egódtól, és ez szenvedéssel jár, mert egész életedben azt tanították, hogy nincs nagyobb kincsed az egódnál. Szóval egész életünkben ezt védjük, dekoráljuk, polírozzuk. Amikor pedig a szerelem kopogtat, az egyetlen dolgunk, hogy ezt félretegyük. Ez eléggé embertpróbáló feladat. Egy egész élet munkájától megválni, valami bizonytalanért, egy ilyen ismeretlen valamiért? És akkor a kétségbeesés és a rettegés eluralkodik az emberen.
Ez ugyanaz a félelem, amit az újszülött él át születéskor, mikor elhagyja a meleg, tápláló, biztonságos anyaméhet, vagy amit a fióka érez, mikor kikel a tojásból. A biztosat és ismertet elhagyni az ismeretlen kiszámíthatatlanért.
Nincs ennél félelmetesebb.
És mivel az átalakulás a létezésből a megszűnés felé mutat, a gyötrelem nagyon mély. De nincs eksztázis gyötrelem nélkül.
Ez a tisztítótűz, amin át kell esnie mindenkinek, aki szeretve szeretni akar. 

 ⭗

Futok. Az itteni hosszú, homokos tengerpart pont úgy keményen puha, ahogy kell. Jól esik rajta mezítláb futni és közben kipörgetni az összes kusza gondolatot az agyam beakadt fogaskerekeiből. Közben figyelem az itteni meglehetősen tehetséges rákász kismadarakat és eltévedek a homokdűnék közt. 

Tanulmányozom az itteni embereket. Sok a meleg és mindenki meztelen. Gyakran látok sziklák mögé bújó önkielégítő férfiakat.
Furák ezek a spanyolok. 

Bemegyek néha a közeli városokba és akkor fagyizok, lopom a netet a kávézókból vagy a hajóhoz vásárolok szükséges alkatrészeket, ami után jön a "munka-meditáció" penésztelenítés, lámpa- és asztalszerelés vagy épp polckészítés formájában. 

Szépen lassan minden a helyére kerül: a tervek, az érzelmek. Az összegabalyodott gondolatok mintha magukat bogoznák ki. Lépésről lépésre én is megtalálom a szerepem ebben az egészben. A viharfelhők elvonultak, a szél elcsendesedett. Tisztán látok és nem győzök hálát adni a rendezett véletlenekért, ami végülis idejuttatott. 

 

A man who practices the mystery of love will be in contact not with a reflection, but with the truth itself. To know this blessing of human nature, one can find no better helper than love. 

 ~Socrates: Plato's Symposium