Katatónia

2020.09.27.

És nem történik semmi!

Telnek a napok és alig történik valami. Ma szó szerint nem mentem sehova a hajóról. Ez egy kicsit segített ugyan abban, hogy jobban erőre kapjak, de ilyenkor ott van a negatív faktor is, hogy nem voltam szárazföldön, ami itt igen veszélyes. A mindent látott, tapasztalt kapitány jótanácsai közt is szerepel: menj a partra minden nap. Szóval képzelhetitek milyen fontos. 

Úgy érzem, hogy gyűlik bennem a feszültség. A feszültség, amiért nem tudok egyedül lenni nyugodt körülmények közt. Úgy érzem, mintha bebörtönöztek volna ide. Nincs elég nagy hordóm, amivel úszva, biztonságban ki tudnék vinni mindent, a kajakot pedig nem használhatom, mert tönkre teszem... kicsit ebből a nagy óvatosságból is elegem van, de itt minden használati tárgy és vitorlás alkatrész teljes készültségben áll, hogy felmondja a szolgálatot, bármelyik pillanatban. Bátor meg persze sehova nem siet, ő egész nap el ringatózna itt, miközben én lassan megőrülök.

Nem szeretem, mikor ilyen mérges vagyok!
Kezd kikészíteni ez az egész helyzet. Itt vagyunk a hajón, ami nem megy sehova, csak egy helyben pörög és közben én egyre rosszabbul érzem magam. Nem csinálunk semmit, csak alszunk, eszünk, úszunk, meg takarítunk. Ki akarok menni. Szilárd talajon aludni, győmölcsöt enni, meggyógyulni, kirándulni, növények közt lenni, felfedezni a sziget flóráját, faunáját. Ezt akarom!
De tőlem akár beállhatunk kikötőbe is és akkor ott alhatok kint, elkezdhetjük javítani a hajót is, hogy tudjunk menni vele végre. Egyébként ez csak egy ingatag energianyelő és a létet lehet rajta fenntartani. Csakhogy én nem létezni vagyok itt, hanem élni.  

A következő napon betetőzött minden. 

A tengeren való hánykolódás telihold előtt kész rémálommal ér fel, de olyannal ami a tudatodat is módosítja...kedve szerint, ahogy épp őkelmét szórakoztatja. Előjött minden konfliktus és ellentét. Én hoztam elő, mert én vagyok beteg. Az óceán most épp rajtam bábozik. Meg persze nem a semmiből jön ez a kalamajka, hanem abból, hogy akkor most mi legyen velünk, ha az egyik Földet akar kerülni, a másik meg földet akar művelni? Ha a misszionárius pap akkor él, ha küzdhet a létért, a talaj pedig nem talaj, hanem víz a talpa alatt, és lehetőség szerint folyton mozog...de nagyon. A kutató füvesasszony meg már azon töri a fejét, hol telepedjen le és csak azért jár-kel, hogy ötleteket csenjen a saját kis vityillójához. 

Elég vad ötletek születtek:
"Hét évet nálad lesz a gyerek, hét évet meg nálam"
"Elosztjuk őket"
"Megnézem mit csinálsz, ha itt hagylak"
"Ne tegyél bele még egy filtert"
"Ne hallgassunk folyton zenét"
"Ne azt a vízet használd"
"Te hogy látod magad most, mit szeretnél?"
-csendes erdei tó, házzal, kerttel, gyerekkel
-vitorlázok India partjainál a Jón-tenger felé 

Szóval ezt rakja nekem össze valaki!