Gomerázás

Reggel üdén ébredtünk. 

Elindultunk a helyi piac fele, ahol reméltem, hogy végre találok maracuját. Már a betegeskedésem óta arra ácsingózok, La Caletán még álmomban is golgotavirágokat láttam. Ez a passió gyümölcs virága és szakrális eredetü neve a Brazil őslakókat kereszténységre térítő miszionáriusoktól származik. Egyfajta oktatási segédeszközként használták a növényt, a keresztrefeszítés szimbolumaként. 

Flor das cinco chagas, az öt seb virága. 5 csészelevél, 5 szirom, 5 porzó.

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Passion_Flower_Osaka.jpg

Nem csak, hogy találtunk maracuját, de még sok más csemegét is begyűjtöttünk. Káposztát, csillaggyümölcsöt és friss, magos kenyeret. 

Mindennek tetejébe ingyen (kidobásra itélt)  mangót, még több csillaggyümölcsöt, papayát, és vagy másfél kiló banánt is kaptunk az egyik árustól. Felsétáltunk a közeli világítótoronyhoz, út közben pedig gyűjtöttünk datolyát az egyik pálmáról.
Háh, milyen egyszerű az élet!

 ⭗

De, amiért itt vagyunk az az, hogy rendbe szedjük a hajót, főleg a motort. Még egy éjszakát fizettünk ki a kikötőért, szóval a végtelenségig nem lébecolhatunk. Hajó és ruha mosás, vízhordás, készletfeltöltés, motortisztítás és -javítás. Egyébként mostanra két A5-ös oldalt terít be nekem a lista amiket meg kell csinálnunk a hajón...mielőtt átkelünk az Atlanti-oceánon...
Én magam sem tudom, hogy ezt hogy gondolom. Bátor teljesen laza, ő most is készen áll, mehetünk is. "Most úgyis eljöttünk egy kicsit nyugatra, következő állomás El Hierro és már suhanhatunk is."
Végülis...csak van egy törött winchünk, egy rossz motorunk, akadozó vitorlánk, egy böhöm nagy, felhúzhatatlan horgonyunk, egy mindjárt üres gázpalackunk, egy káoszos belterünk és persze a legfontosabb: egy tapasztalatlan, naív matróz a fedélzeten, aki valamiért ebbe az egészbe belemegy, mert gondolom totál bekattant.
Szóval óceánjárókká avanzsálunk.

A motor persze javítás után se működött, az alkatrész amit vettünk pedig nem volt jó bele. Folyamatosan ilyen csiki-csuki helyzetekbe keveredünk. A sorrend pedig mindig ugyanaz:
probléma > probléma megoldás > nem oldódik meg > dühöngés > kétségbeesés > újabb megoldás keresése > belenyugvás, szerelem, béke > aludjunk rá > minden mágikusan megoldódik. 

Reggel a motor beindult és simán elhagytuk a kikötőt. A sziget déli oldala felé vettük az irányt. Éjszaka érkeztünk meg, ami kicsit bipoláris élmény volt.
Félelmetes, mert mint kiderült elég pocsék vagyok éjszakai távmeghatározásban (a 100 méterre lévő fénypont nekem 10 méterre volt) és a sziklák is nagyon közelinek tűntek. Én kint kormányoztam, míg Bátor a benti OpenCPN-ről mondta az irányt, ugyanis menet közben kicsit eláztattam a telefonját, így nem volt hordozható navigációnk. Hoppá! 

Ugyanakkor gyönyörű is volt! Felnézek, a tejút milliónyi csillagjával ragyog. Lenézek, a hajó mellett a víz pontokban, mint kék csillagszóró, szikrázik a fodrozódó habok közt. Fénylő hullámok. Ezek a világító planktonok! Meseszép volt.
Csillagok fent is, lent is, mintha a horizont lenne a tükör.
A tudományos elmélet egyébként az, hogy ezek a biolumineszcens algák (Dinoflagelláták) így védekeznek a rájuk vadászó zooplanktonok ellen. Ez amolyan indirekt "betörő jelző", ami mutatja az őket fogyasztó kis ragadozók helyzetét a nagyobb predátoroknak. Ez egy ritka jelenség, csak tiszta, urbanizálatlan vizekeben szokott előfordulni.
Ha az ember éjszaka úszik itt, olyan mintha lenne egy világító kölső burka a víz alatt. De azt mondják este nem szabad itt lubickolni. Sok a cápa.

Másnap kicsit mikulás reggelje feelingem volt. Na mi lesz a csizmámban, hova érkeztünk tegnap korom sötétben? Hát valami csuda jó helyre! A parton egy romos, de mint kiderült lakott tanya állt. A lakók természetvédő aktivisták és nagyon vigyáznak a hely tisztaságára és a biodiverzitására. A víz tele volt lehetetlen formájú és színű halakkal.
Még ráját is láttunk.

Találtam egy tökéletes helyet meditálásra. Egyelőre elég kezdő szinten űzöm ezt az elképesztően hasznos gyakorlatot. Megkülönböztettem bizonyos szinteket. Olyan ez mint a hagyma levelei, le kell hámozni az összeset, ha mélyre akarsz jutni a belső puha részekhez.
A legelső burok számomra a test. Mert mikor először nekiállok meditálni, mindenem fáj 20 perc után: zsibbad a lábam, valami légy rám szállt, süt a nap, hideg van, kényelmetlen a török ülés. Ha ettől megszabadultam, akkor olyan mintha nem is lenne testem, nagyon megkönnyebbítő érzés.
Na de akkor jönnek a gondolatok, amik nem hagynak békén: mit egyek ez után reggelire, mi lesz a tanulmányaimmal, hogyan megyünk át a következő helyre. Az abszolút kedvencem a random párbeszédek, amiket régi barátokkal, exekkel vagy kitalált idegenekkel folytatok az agyamban.
Na ha ezt is kizártam (általában mantrák segítségével), akkor jönnek az érzékek. Ezt szeretem. Ilyenkor nincs semmi, csak hallgatózom és nézem a szemhéjam belsejére vetített néma mozit. Ha ide eljutok, annak nagyon örülök.
Utána úgy érzem, aludtam 2 órát. Mosoly ül az arcomra, és minden egyszerű lesz és tökéletes.

Az is kiderült, hogy a fény amit láttam, egy másik vitorlás. DJ és Shalley nagyon jófej, közvetlen, belga-ír, ötvenes pár. Áthívtak délután minket egy halvacsorára és megosztották a tapasztalataikat is, kaptunk egy két hasznos tanácsot a vitorlázáshoz. Másnap este Bátor és DJ kimentek a dingivel a nyílt vízre halat fogni. Halat ugyan nem sikerült hozni, de legalább az időjárást le tudták csekkolni (természetesen az öbölben nincs hálózat). 

Vihar jön. Ennyi volt a nyugott Gomerai nyaralás. Fedezékbe!